Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Vergődés

5 éve
Huha.. Hát már régen írtam ide. Történt azóta sok minden. A kapcsolatom egyre rosszabb. Legalább is én úgy érzem. Á-tól szinte már alig kapok szeretetet és tiszteletet. Csak élünk egymás mellet, mint két idegen. A kedves szavak már pár hónapja feledésbe merültek Á részéről. Mégis, nem ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy ezek lemaradását egy új dolog követte/helyettesítette. Az pedig a tiszteletlenség és az agresszió. Nem, nem ütött még meg, de néha, mikor elkapja az 5 perc és csapkod, ...

Őszinte beszéd

5 éve
Pánikbetegség. Depresszió. Neked mi jut eszedbe erről a két szóról? Nekem a szenvedés, az üresség. 15 éves voltam mikor rádöbbentem én is és a környezetem is, hogy pánikbeteg vagyok. Emlékszem az első rohamom minden egyes másodpercére. Mintha csak tegnap történt volna. A buszon ültem, sokan voltak, meleg volt, nem volt levegő, jelentéktelenül elvesztem a tömegben. Éreztem, hogy egyre nehezebb a levegővétel, egyre jobban izzadok, már folyt rólam a víz. Az ajtókat kerestem a ...

Vágy(?)

5 éve
Régen blogoltam már, talán tavasszal írtam utoljára. Azóta sok minden történt. Leérettségiztem, egész nyáron egy boltban tengettem a napjaimat, KRESZre jártam, nyaraltam és stb. Elkezdődött az ősz, újra beültem az iskola padba. Ez már a technikusi, a cél az E kategóriás ápolónői végzettség megszerzése. A gyakorlat természetesen kórházban folyik, ami mindig vegyes érzelmeket ébreszt bennem. Vannak osztályok amik kifejezetten a szívemhez nőnek, vannak amiktől gyomoridegem van. Az ott ...

A ribi az osztályban

6 éve
Szóval van egy osztálytársam, nevezzük R-nek, akinek mindig sikerül túlszárnyalnia a róla alkotott képemet. Egy hihetetlenül beképzelt, flegma, okostojás, utálatos csaj. Tökéletesen megtestesíti azt az emberi személyiséget, amit ki nem álhatok. Nagyon el van kényeztetve, soha nem dolgozott meg semmiért, mindig mindent a segge alá raknak, ami látszik is rajta. Én mélységesen lenézem, az én szememben csak egy idegesítő csótány amit nagyon szívesen eltaposnék. Mindenkinek ...

Á-nak

6 éve
Ha szeretsz, akkor nem akarsz versengeni velem. Ha szeretsz, akkor támogatod az ötleteimet, nem pedig leszólod azokat. Ha szeretsz, akkor dicsérsz, nem pedig kritizálsz. Ha szeretsz, akkor építed az önbizalmamat, nem pedig lerombolod. Ha tényleg szeretsz, akkor ne csak mond, hanem bizonyítsd is be. A "szeretlek" csak egy üres, hazug szóvá válik, ha a tetteid nem erősítik meg igazi értelmét. Oly könnyű kimondani, de nehéz elhinni ha nem érzed ...

Féltékenység

6 éve
Nem vagyok egy féltékeny típus, legalábbis nem gondolom, hogy az lennék. Persze, vannak dolgok amiket már én sem tudok higgadt fejjel végignézni. A napokban történt egy ilyen eset, ami azóta is tüske a szívemben. A barátom (Á), én, a barátom haverja (T) és annak barátnője (F) összeültünk egy szombat este egy kis iszogatosára a barátom lakásában. Nekem nem volt túl jó kedvem aznap, mert a barátom egésznap sikeresen betalált mindenféle goromba megjegyzéssel (kritizálta a ...

Ő.. A nagy Ő...

6 éve
Biztos találkoztál már, esetleg most is mellette vagy, azzal a személlyel aki a te szemedben a bizonyos "NAGY Ő"... Na most, felteszem a kérdést, hogy miért gondolod azt, hogy ő a nagy ő? Azért mert jól néz ki? Azért mert okos? Azért mert udvarias? Azért mert jó ember? Azért mert odáig van érted? Sorolhatnám még estig ezeket a kérdéseket... De (!) nincs értelme, hisz mindenki maga tudja, hogy miért is a nagy Ő a kedvese. Én is sokszor felteszem magamban a kérdést, ...